A házi kedvencek fotózása nálam nem a beállításokról szól. Az állatok is éreznek, és ezt ki is tudják fejezni a maguk módján. Kommunikálnak velünk, reagálnak a szituációkra, és eközben olyan érzelmeket mutatnak meg, amitől az elkészült kép nem egy kutyáról, hanem a kutyádról szól.

Azokat a reakciókat látod viszont a képen, amiket nap mint nap látsz rajta. Nem minden kedvenc nyit azonnal. Nem minden tekintet jön elsőre. De amikor megjelenik — az mindig őszinte.

Ezt a pillanatot elkapni több, mint egy technikailag jól kivitelezett kép elkészítése.
Így lesz a fotó olyan, amire a gazdi később is azt mondja: „Ez ő.”

Nálam a fotózás közös munka. A kis kedvencedet te, a gazdája ismered a legjobban. A hangját, a mozdulatait, azt az apró gesztust, amitől felcsillan a szeme.

A fotózás során a legnagyobb segítségem nem a felszerelés, nem a fényképezőgép és nem a fények — hanem te.

Ahhoz, hogy közösen alkossunk, szükség van egy beszélgetésre, ahol veled és a kis kedvenceddel kicsit összehangolódunk. A fókusz természetesen az állaton van: megismerni a szokásait, azt, mi okoz neki örömet, félénk kedvencek esetén pedig azt, amit érdemes elkerülni.

Ehhez elengedhetetlen a gazdival való közös hang megtalálása is.

A fotózás során te is végig jelen vagy, hiszen együtt alkotunk. Segítesz nekem és a kedvencednek is:
jó eséllyel te tudod kiváltani azokat az érzelmeket, amiket én megörökítek. Nélküled ez vagy nagyon sok idő után történne meg, vagy egyáltalán nem. A kedvenced számára pedig megnyugtató, hogy közben téged lát — hiszen szabadtéri fotózásnál én mégiscsak egy új inger vagyok, a stúdió pedig alapvetően szokatlan helyzet egy állat számára. Én a pillanatot figyelem. Te a kis kedvencedet bíztatod.

Így születnek meg azok a fotók, amiket minden gazdi szeretne: boldog, őszinte érzelmeket mutató kis kedvencekről.